Hidas HedvigHidas Hedvig (1915-2011) tanulmányait a Magyar Királyi Operaház balettiskolájában végezte Brada Ede, Jan Cieplinsky és Nádasi Ferenc tanítványaként, majd a dalszínház magántáncosa volt. 1959 és 1963 között a Fővárosi Operettszínház tánckarát vezette. Az Állami Balett Intézet alapító tantestületének egyik meghatározó egyénisége, 1961-től 1971-ig igazgatója volt.
Számos kiemelkedő balettművészt nevelt a hazai és nemzetközi táncéletnek: Dvorszky Erzsébetet, Téry Evelint, aki később Bécsben lett szólista és pedagógus, Stimácz Gabriellát, a Pécsi Balett egyik alapító tagját, Csarnóy Katalint, Maurice Béjart szólistáját, Szabadi Editet, Hágai Katalint, Barbay Ferencet, Némethy Sándort, valamint a kortárs táncművészet olyan meghatározó egyéniségeit, mint Vámos György, Ladányi Andrea és Markó Iván. Hidas Hedvig az Operaház balettiskolájában Brada Ede, Cieplinski Jan és rövid ideig Nádasi Ferenc növendéke, majd a társulat magántáncosnője volt 1932–1939 között.
Főbb szerepei:
Cieplinski: Sába királynője
Cieplinski: Babatündér
Brada R.: A szent fáklya
Brada E.: Babatündér
Balettmesteri munkáját az 1950-ben alakuló Állami Balett Intézetben kezdte, ahol nagyszerű művészek sorát nevelte fel. Leghíresebb növendékei: Markó Iván, Vámos György, Dvorszky Erzsébet, Handel Edit. 1961–ben, Lőrinc György javaslatára az Intézet igazgatója lett, ahol a lényeges módszertani változtatások mellett sok finomítást végzett, mellyel mind nyilvánvalóbbá vált, hogy a magyar balettoktatás egyre egyénibb arculatot ölt. Hidas Hedvig eredményesen dolgozott a nemzetközi kapcsolatok ápolásán, jelentősen megnőtt a külföldi növendékek száma és 1970-ben az Intézet húsz éves jubileumára nemzetközi előadás-, és konferenciasorozatot szervezett, melyre nagy tekintélyű szakemberek is eljöttek, és nagy elismeréssel szóltak a látottakról, hallottakról. 1971-ben felállt az igazgatói székből, majd ismét évfolyamvezető balettmester lett és 1980-ban végzett az utolsó osztály, akiknek Mesternője volt. 1959–1973 között a Fővárosi Operettszínház tánckarát vezette.