.
   Gyorslink
   Főiskoláról Intézményi felépítés Közérdekű Képzések Hallgatóknak HÖK Állásajánlatok Elérhetőség Média Jegy English Magyar   
Felvételi hirdetmény 2013
Felvételi tájékoztató
Események
Nemzetközi Nyári Tánckurzus
Szakmai partnereink
Nyertes pályázatok
Nyelvvizsga

Hírek

Versenyeredmény

  Július 5-10. között rendezték a
II. Isztambuli Nemzetközi Balettversenyt,
melyen a 17 éves
Csonka Vanessza,
a Magyar Táncművészeti Főiskola VII. évfolyamos hallgatója
II. díjat nyert
a Junior (15-19 évesek számára meghirdetett) kategóriában.
Felkészítő balettmesterei Aradi Mária és Molnár Márta.

A versenyen hat műsorszámot: négy klasszikus variációt és két kortárs alkotást kellett bemutatniuk a résztvevőknek.

A versenyen a Főiskola hallgatói közül a középdöntőig jutott, VI.évfolyamos Horányi Adrienn, valamint a döntőbe is bejutott VII. évfolyamos Darai Tamás is részt vettek.
A versenyzőkkel Macher Szilárd egyetemi docens, Harangozó-díjas balettművész utazott Törökországba.

A versenyen való részvételt a Nemzeti Kulturális Alap és az Erasmus támogatásai tették lehetővé.

Gratulálunk!

 


Friss híreink összes hír >>>
Szakmai díjak a Tánc világnapja alkalmából
2013. április 29-én a Tánc világnapja alkalmából rendezett gálán a Magyar Táncművészeti Főiskola több mestere és hallgatója is Táncművészek Szövetsége szakmai díját vehette át a Művészetek Palotájában. Az est rendezője Szakály György rektor volt. További információ itt.
Pótfelvételik a művészképzésre
Január elején eredményes felvételik zajlottak mind a balettművész, mind a moderntánc-művész előkészítő képzésre. A fennmaradó szabad helyekre pótfelvételit hirdetünk: Balettművész előkészítő képzésre: jelentkezési határidő: május 25. Moderntánc-művész előkészítő képzésre: jelentkezési határidő: május 25. További információ itt.
Campus Hungary
Megjelent a Campus Hungary program pályázati felhívása. Rövid tanulmányútra, csoportos tanulmányútra, szakmai gyakorlatra és féléves részképzésre lehet pályázni. Részletes információkat a www.campushungary.hu oldalon találhatnak. A pályázatok benyújtási határideje 2013. május 30.
Elhunyt Robert Lindgren
a Magyar Táncművészeti Főiskola által is táncolt Diótörő-előadás koreográfusa. 89 éves volt. A darabot 1966-ban az akkoriban alapított Észak Karolinai Egyetem Tánc Fakultása számára készítette. 1999-ben a budapesti bemutató előkészítését személyesen irányította, és utána is figyelemmel kísérte a produkciót.
Gyászhír
2013. április 11-én méltósággal viselt súlyos betegség után elhunyt Sárköziné Detvay Zsuzsanna a Magyar Táncművészeti Főiskola adjunktusa. 1977-ben szerzett balettművész oklevelet, majd Szentpéterváron tanult 1 évet. 1978-2007-ig tagja a Magyar Állami Operaháznak. 1999-től haláláig a Magyar Táncművészeti Főiskola tanára volt.
térkép