Frank Martin svájci zeneszerző, Grimm meséje alapján írt balettje 1942-ben íródott, és két nagysikerű előadás után a háború áldozataként, a Bärenreiter kiadó pincéjében várt egy reményteljes feltámadásra. Paul Sacher, a bázeli bemutató karmestere csaknem 50 év elteltével, 1990-ben Zürichben egy koncert-előadáson műsorra tűzte ezt a kiváló balettzenét, ám a mesét életre kelteni hivatott koreográfia nélkül a darab visszatáncolt az archívumba. A genfi Kodály Stúdió igazgatónője Klara Gouel-Erdélyi 2008-ban véletlenül bukkant erre a partitúra-kincsre, amit az EducArtis alapítvány kezdeményezésére három felsőoktatási intézmény (a Magyar Táncművészeti Főiskola, a genfi Conservatoire és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem) koprodukcióban mutatott be, nemzetközi tekintélyű művésztanáraik vezetésével. A különleges hangszerelés része a 4 énekhang (szoprán, mezzoszoprán, alt, tenor) mint zenekari szólam Singstimmen im Orchester. Mivel ezek a szólamok a mesefigurákhoz kötődnek, a koreográfus-rendező Antonio Gomes színpadra emelte őket, ikerjátékban a táncos szereplőkkel.