.
   < előző menü
   Főiskoláról Intézményi felépítés Közérdekű Képzések Hallgatóknak HÖK Állásajánlatok Elérhetőség Média Jegy English Magyar   

Küldetésnyilatkozat Küldetésnyilatkozat

A Magyar Táncművészeti Főiskola legfontosabb célja, szakmai feladata, hogy olyan sokoldalúan képzett táncművészeket, táncpedagógusokat, koreográfusokat és elméleti szakembereket képezzen, akik az egyetemes és a nemzeti kultúra, ezen belül elsősorban a táncművészet értékeinek birtokában, magas fokú mesterségbeli tudásuk alapján alkalmasak a hazai és a nemzetközi táncéletben az előadóművészi, oktató és alkotó tevékenységre.

A táncművészet valamennyi művészeti irányzattal harmonikusan együttműködik, képes az elmúlt századok technikai vívmányait sikeresen alkalmazni, elért eredményeit beépíteni a táncelőadásokba, azaz készen áll a megújulásra, folyamatosan fejlődik.

A táncpedagógus képzés feladata, hogy a táncművészet oktatását önálló hivatásként választó hallgatóknak biztosítsa a szükséges, magas szintű ismeretek elsajátítását, egyéniségük szabad kifejlődését, a felelős értelmiségivé válás lehetőségét. A táncpedagógia legújabb ismeretei és gyakorlati változásai képzésünkben prioritást élveznek, így a változó világban a legfrissebb, legmodernebb tudásanyaggal oktatunk, kiváló pedagógusok és művészek közreműködésével.

A hazai metodikai módszert szem előtt tartva, a világ számos országából összegyűjtött tananyaggal és személyes tapasztalattal kiegészített oktatási rendszer szerint képzett művészeink, alkotóink és pedagógusaink Európa, és a nagyvilág számtalan együttesében és iskolájában bizonyítják folyamatosan, hogy a magyar táncművészképzés magas szinten képes megfelelni a legigényesebb elvárásoknak is. Célunk, hogy az oktatás kiválósága révén a hazai és nemzetközi táncéletben elért irányadó pozíciónk a jövőben is fennmaradjon, tovább erősödjön.

Képzési kínálatunk folyamatos megújításával, az alapképzési szakok mellett a mesterszakok beindításával valamint pedagógus-, és szakirányú továbbképzéseink által hallgatóinknak korszerű tudást, piacképes diplomát kívánunk nyújtani.

Stratégiai célunk a tánctudomány művelése terén alkotó szellemi-kutató műhely létrehozása, a tánctudományok akadémiai elismerésének kivívása, doktori iskola alapítása és mindezeken keresztül az egyetemi rang elérése.

Céljaink teljesítéséhez kiválóan felkészült, sok esetben több évtizedes tapasztalattal rendelkező mesterek, elméleti szakemberek és oktatók nyújtanak segítséget.

 A Magyar Táncművészeti Főiskola szenátusa 2007

Friss híreink összes hír >>>
Szakmai díjak a Tánc világnapja alkalmából
2013. április 29-én a Tánc világnapja alkalmából rendezett gálán a Magyar Táncművészeti Főiskola több mestere és hallgatója is Táncművészek Szövetsége szakmai díját vehette át a Művészetek Palotájában. Az est rendezője Szakály György rektor volt. További információ itt.
Pótfelvételik a művészképzésre
Január elején eredményes felvételik zajlottak mind a balettművész, mind a moderntánc-művész előkészítő képzésre. A fennmaradó szabad helyekre pótfelvételit hirdetünk: Balettművész előkészítő képzésre: jelentkezési határidő: május 25. Moderntánc-művész előkészítő képzésre: jelentkezési határidő: május 25. További információ itt.
Campus Hungary
Megjelent a Campus Hungary program pályázati felhívása. Rövid tanulmányútra, csoportos tanulmányútra, szakmai gyakorlatra és féléves részképzésre lehet pályázni. Részletes információkat a www.campushungary.hu oldalon találhatnak. A pályázatok benyújtási határideje 2013. május 30.
Elhunyt Robert Lindgren
a Magyar Táncművészeti Főiskola által is táncolt Diótörő-előadás koreográfusa. 89 éves volt. A darabot 1966-ban az akkoriban alapított Észak Karolinai Egyetem Tánc Fakultása számára készítette. 1999-ben a budapesti bemutató előkészítését személyesen irányította, és utána is figyelemmel kísérte a produkciót.
Gyászhír
2013. április 11-én méltósággal viselt súlyos betegség után elhunyt Sárköziné Detvay Zsuzsanna a Magyar Táncművészeti Főiskola adjunktusa. 1977-ben szerzett balettművész oklevelet, majd Szentpéterváron tanult 1 évet. 1978-2007-ig tagja a Magyar Állami Operaháznak. 1999-től haláláig a Magyar Táncművészeti Főiskola tanára volt.
térkép